Házassági évfordulóra ajándékozz pirográf képet

Pirográf kép

Kedves ismerősöm kért meg arra, hogy házassági évfordulóra készítsek nekik emléket. Két szempont volt fontos a számára. Az egyik, hogy szerepeljen rajta az a vers, ami a házasságkötési fogadalmuk részét képezte. A választott darab egy végletekig erős, intenzív remekmű, aminek jól áll a pirográfia. Hiszen a pirográfia is legalább annyira elemi, mint amilyen ez a költemény is. Tűzzel (értsd hővel) perzseled fel a fát, így ez annyira összevág.
A másik dolog, hogy ginkgo biloba levelek kísérjék a verset. Muszáj elmesélnem, hogy azon a fontos napon ők ültettek egy gingko fát a kertjükben, ami azóta is szépen fejlődik. Nekem nagyon tetszik ez a szertartás, hiszen annyira jelentős benne a szimbolika. Együtt, közös erővel azon a napon, amikor hivatalosan is összekötik az életüket, egy fának teremtik meg a lehetőségeket nem csak az életre, de a folytonos fejlődésre, növekedésre. Ideális esetben pont ilyen egy házasság is. Szinte elképzelhetetlen, hogy két ember mennyi mindent tud elérni, ha segítik, támogatják egymást.
És most nézzük is meg hogyan készült el az a darab a házassági évfordulóra, amelyre ha ránéznek, remélhetőleg eszükbe jut a sok-sok boldog emléken felül az is, hogy férj és feleség összefogva bármire képesek.

Szükséges eszközök, alapanyagok:

  • pirográf készülék
  • A/3 méretű, 3 mm vastagságú rétegelt falap
  • csiszolópapír
  • nyomtató
  • nyomtató papír
  • grafitos indigó
  • ragasztószalag
  • grafit ceruza
  • radír
  • lakk spray
  • (vacsora, gyertyafény a házassági évfordulóra) 🙂

Előkészületek

Pirográf kép előkészítése

180-as papírral kezdtem a csiszolást, a fa szálirányával megegyezően, majd második körben 400-as papírt használtam. Bármelyik festékboltban, egyes áruházakban, de úgy lehet még írószerekben is be tudsz szerezni megfelelő csiszolópapírt. Minél kisebb a száma, annál durvább, szemcsésebb a papír. A magasabb számúakkal már egészen tükörsimára tudod előkészíteni a falapot. A fa előkészítése azért fontos, mert minél simább a felülete, annál szebben tudsz rajta dolgozni a pirográffal.

A választott verset bemásoltam a Wordbe, megszerkesztettem és kinyomtattam. Mivel a falapom A/3-as méretű, ezért szintén ilyen méretben nyomtattam ki a verset. Ha erre nincs lehetőséged, akkor munkásabb ugyan egy kicsit, de két a/4 papírral is megoldható. A fa sima felületére rárakom a grafitos indigót azzal a felületével lefele, amelyik fog. Erre ráteszem a kinyomtatott papírlapot. Nagyon ügyelni kell a pozícióra, nehogy elcsússzon és középre legyen igazítva. Rögzítem ragasztószalaggal a papírt. Hagy térjek vissza egy kicsit a grafitos indigóra. Megfelelő ugyan a hagyományos változat is a műveletre, de a grafitos az igazi. Míg előbbi festékanyaga a tinta, utóbbié a grafit, amit milliószor könnyebb radírral eltüntetni a végén. Kevés helyen lehet megvásárolni, de ha sokszor dolgozol pirográffal, akkor érdemes ezt megvenni, mert nagyon meg tudja könnyíteni a dolgodat. Én egy webshopban rendeltem az enyémet.

Minta felrajzolása

Rajzolt minta
Rajzolt minta

A rögzített papíron írjuk át a szöveget, ami az indigó miatt látszódni fog a fán is. Igyekezzünk követni a vonalakat a szebb végeredmény érdekében. Ha a szöveg megvan, levesszük a papírt és az indigót a fáról és elkezdhetjük szabad kézzel felrajzolni a gingko leveleket. Én úgy csináltam, hogy a keresőbe beírtam a gingko biloba szót és ott rengeteg képet felhozott. Kiválasztottam egy levelet, alaposan megfigyeltem a formáját és azt rajzoltam fel a fa szélére. Nem szükséges a nagy pontosság, a lényeg, hogy felismerhető legyen a levél sajátos formája. Nagyjából felskicceltem az erezet irányát is. Amikor ezzel megvoltam, kiválasztottam egy másikat (akár egy másik képről) és szintén felrajzoltam. Addig ismételtem ezt, amíg egy gingko levelekből álló keret jött létre. Lehetőleg ne legyen két ugyanolyan levél, a természetes hatásra törekszünk és mint tudjuk, a természet igazán változatos. A vonalakat halványan rajzoljuk csak fel, hogy könnyebb legyen kiradírozni a végén, de azért legyen látható is.

Égessünk a házassági évfordulóra

Pirográfia

Nekem Brenn Peter Junior pirográf gépem van, amit bátran ajánlok bárkinek, én nagyon szeretek vele dolgozni. Amikor kipróbáltam ezt a technikát, akkor mint a legtöbbünk, megvettem a Lidlben kapható időszakosan kapható készüléket. Arra nagyon jó az is, hogy az ember megízlelje, miről is van szó és kellőképpen beleszeressen a pirográfiába.
A szöveget a gép hurkos fejével égettem 400 Celsius fok körüli hőmérsékleten. Vigyázni kell, mert könnyen odapörkölődhet. Ahhoz, hogy ezt megelőzzük, legyen nálunk egy próbafa, amin le tudjuk ellenőrizni, hogy megfelelő-e a hőmérséklet. Érdemes azt tudni, hogy ha nem érintkezik semmivel egy ideig a fej a használat során, akkor nagyobb lehet a hőmérséklete a kívánttól, így érdemes rögtön használat előtt a próbafán elvezetni a felesleges hőt, így elkerülhetjük a nagy égett krátereket a pirográfia során.

A levél kialakítása

Pirográfia házassági évfordulóra
Pirográfia házassági évfordulóra

Először is cseréljük ki a pirográf hurkos végét a patkó alakúra. A levél égetéséhez végig ez fog kelleni.

A felrajzolt körvonal mentén húzzunk egy határozott vastag vonalat.

A patkó élével húzzunk sűrű vonalakat a levél nyelétől (bal oldali része) kiindulva a szélek fele. Kicsit nyissuk majd szét a vonalakat a levél formájához alkalmazkodva.

Pirográfia házassági évfordulóra
Pirográfia házassági évfordulóra

Sötétítsük be a levél nyelénél és külső szélein a területet. Dolgozzuk el a vastag kontúrvonalat, abból kiindulva a levél erezete mentén húzzuk a gépünket, ahogyan a videón is látható.

VID_20190714_222038

És ha már a videónál tartunk, akkor vegyétek észre, ahogy a videó elején elfüstöl a fa, amikor hozzáér a fej. Amíg a videózással voltam elfoglalva, addig felforrósodott a fej és ekkor kellett volna a próbafán elvezetnem ezt a felesleges hőt, ahogy fentebb is említettem már. Végül alakítsuk ki apró körkörös mozdulatokkal az árnyékokat mind a leveleken, mind pedig a natúr hátteren. Ezt ajánlatos alacsonyabb hőfokon elvégezni. Inkább többször menj át rajta, így egyenletesebb lesz az égetés. Radírozzuk ki a vonalakat, ha szükséges.

Lakkozás

Ha kész van a kép, akkor az állagmegóvás érdekében fújjuk le lakkal. Én az elejét és hátulját is 2-2 réteggel kezeltem le. A spray-t kb. 30 cm magasról fújd rá a fára és vigyázz arra, hogy ne lélegezd be a részecskéit. A lakk az amúgy sima fát durvább érintésűvé változtatja. Ha ez zavar, akkor nagyon magas számú csiszolóval finoman csiszold meg a tetejét és úgy fújj rá még egy réteg lakkot.

Ezzel kész is van a művünk a házassági évfordulóra. Nekem kb. 8 órát vett igénybe az elkészítése. Pirográfia terén kezdőknek inkább egyszerűbb munkát javaslok, de aki már égetett ezt-azt, biztosan meg tudja csinálni ezt is.

Ha tetszett a bejegyzés:

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük