Pirográfia tippek, tanácsok kezdőknek

Ebben a bejegyzésben összeszedtem a tapasztalataimat, hasznos tudnivalókat a pirográfia témájához kapcsolódóan, amelyek kezdők számára informatívak lehetnek. Olyan témakörökről írok, mint a megfelelő alapanyag, pirográf készülékek, csiszolás, égetés, színezés és zárás.

Alapanyag választás

Rétegelt lemez

Nagyon sok múlik azon, hogy milyen alapanyagra dolgozol. Nem mindegyik fa alkalmas a pirográfiára. Ha még soha nem volt kezedben pirográf és most szeretnél belekóstolni, azt ajánlom, hogy rétegelt nyírfa lappal kezdj. Ezt nagyon sok helyen be tudod szerezni, számos webshop áll rendelkezésedre vagy nagyobb lakberendezési, építőipari áruházakban személyesen is beszerezheted. B/BB minőségű lemez megfelelő dekorációs célra. Ez azt jelenti, hogy a B oldal magas esztétikai minőséget képvisel, hibamentes. A falap másik, BB oldalán már előfordulhatnak kisebb hibák, foltok. Értelemszerűen előbbire célszerű égetni. Vastagságát tekintve minél vastagabb, annál kevésbé vetemedik a hő hatására. Én a 6 mm vastagságot bátran ajánlom, akármennyire feketére égetem, nem hajlik meg. 3 mm vastag lappal viszont jártam már úgy, hogy koromfekete háttérrel a végére a lemezem egész alagútszerű lett, aminek nem kifejezetten örültem. Egyébként ha így jársz, akkor enyhén vizezd be a felületét és súlyozd le legalább egy napra a lapodat. Kapható négyzet, téglalap, kör, ovális, stb. alakban, de találni olyan forgalmazókat is, aki az egyéni igényeid szerint tetszőleges formára vágja.

pirográfia

Tömörfa

Ha már sokat gyakoroltál a rétegelt lemezen és kipróbálnál valami újat, akkor a tömörfa erős minőségi előrelépésnek számít. Mondhatni egy álom rajta a pirográf készülékeddel égetni. Létezik szélezetlen és megmunkált változata. Az én ízlésemnek a szélezetlen az igazi, amin a kéreg is rajta van, de természetesen van olyan koncepció, ami kívánja a megmunkált változatot. A nyírfa erre is tökéletes, de sok más fát is választhatsz, ami szintén pazar, pl. juhar, hárs. Annyira szépen siklik rajta az égető fej és sokkal kevésbé lehet krátereket égetni bele. Milliószor egyenletesebb árnyalatokat tudsz vele képezni. Csak dicsérni tudom, mindenképp próbáld ki.

pirográfia

Doboz, fakanál, vágódeszka és társaik

A dobozok legtöbbje fenyőből készül, lehetőleg ne ezt válasszuk. Nem azt mondom, hogy erre lehetetlen dolgozni, de nem fogja megkönnyíteni az életünket, az biztos. Ha mégis muszáj ezt használnunk, akkor minél kisebb hőfokon használjuk a készülékünket. Keressünk inkább rétegelt nyírfa lemezből készült dobozokat, szerencsére könnyen megtalálhatóak ezek is, ideálisak pirográfia felhasználási célból.
A fakanál és vágódeszka általában kemény fából készül, alkalmas az égetésre. Ha csak dekorációs célt tölt be, akkor tartós maradhat a minta rajta, de ha használati tárgy funkciója is van, akkor ne örök életre számítson senki. Ebben az esetben fokozottan fontos a megfelelő felületkezelés a munkánk befejeztével. Mivel élelmiszerekkel kerül kapcsolatba, ezért felejtsük el a lakkot. Az olaj a legmegfelelőbb erre a célra.
Nagyon sokféle fa tárgyra égethetünk még ezen felül: fa kupa, pohár, képkeret, asztal, szék, nyújtófa, ajtó, stb.

fakanál

Bőr, csont, papír, textil

Tapasztalatom ugyan még nincs ezekkel kapcsolatosan, de láttam már ezekre készült gyönyörű munkákat. Egy biztos: bármelyikükre nehezebb égetni, mint a fára. Kezdőknek nem ajánlott. Bőrre, csontra égetni nagyon büdös, papírra, textilre csak nagyon alacsony hőfokkal szabad.

Amit inkább kerülj el

Nagyon népszerű a bútoriparban és a többi fát felhasználó ágazatokban a fenyő. Ez a fa sajnos kerülendő, ha égetni szeretnél. Az egyik legnagyobb hibája, hogy a fában található gyanta nagyon megég, foltokat hagy maga után és teszi mindezt teljesen véletlenszerűen. Az sem válik a pirográfia szempontjából az előnyére, hogy a puha fán nagyon könnyen “beszalad” az égetőfej, ezzel krátereket hoz létre, a rajzolatnál pedig alig akarja megfogni. Ha csak nem muszáj, ne használjunk puha fát.
Hobbi boltokban szokott lenni még olyan fa lap, ami nagyon sárga és szörnyen puha. Megvallom őszintén, hogy fogalmam sincs, milyen anyagból készül ez, viszont volt már hozzá “szerencsém”. Felejtsük el, olyan vele dolgozni, mintha forró késsel a vajat bökdösnénk. Ez az alapanyag a legkevésbé alkalmas az égetésre, de azért más technikához biztosan megfelelő.

Pirográfia tippek: készülék

Sokféle készülék létezik a piacon. Alapvetően a fej típusa, alakja és a hőfokszabályzás lehetősége különbözteti meg őket. A drót végűek sokkal hamarabb felizzanak és kikapcsolás után hamarabb is hűlnek le, mint a besütőfejes változatok. Míg előbbieknél kb. 10 másodperc ez az idő, utóbbiaknál 5 percig is várakoznunk kell akár. A hőfokszabályzás rendkívül hasznos funkció, általa könnyen megválaszthatjuk, hogy milyen sötéten szeretnénk égetni és az árnyalás is sokkal könnyebb vele.

Kezdőknek

Szinte minden műkedvelő a Lidl-ben vásárolható gépekkel kezdi a pályafutását. Ez egy alap gép, amivel bele lehet kóstolni, hogy miről is szól a pirográfia. Lehet vele szépeket alkotni, viszont bonyolultabb munkáknál már érezhetőek a hiányosságai. Mivel nem hőfokszabályzós, ezért nehézkesebb vele az árnyalás. Ha egyenletes sötét részeket akarunk vele égetni, az a tapasztalataim szerint szinte lehetetlen. Nincs hozzá kimondottan árnyaláshoz való fej. Viszont nagyon olcsó (kb. 2-3 ezer Ft), ami nagy előnye és megugorja az alap elvárásokat.
A másik hasonló kezdőknek ajánlott gép a Toolcraft márkájú szerkezet. Tudja mindazokat, amiket előbbi, plusz adnak hozzá levél alakú véget, ami alkalmas az árnyalásra. Ezért cserébe valamennyivel drágább (kb. 5-6 ezer Ft).
Sokféle készüléket lehet rendelni Kínából, ám ezek összességében sajnos megbízhatatlanok. Inkább a fenti két készüléket javaslom kezdőknek.

Tapasztaltabbaknak

Árkategóriában ugrást jelent (32-33 ezer Ft) a Brenn Peter Junior gép, ám ha túl vagy a kezdeti lelkesedésen és még mindig elképzelhetetlennek találod a jövődet égetés nélkül, akkor érdemes beruházni rá. Ez már egy olyan komoly eszköz, amivel gyönyörűen lehet dolgozni. Fontos, hogy sok tulajdonságában másabb az egyszerűbb verzióktól, ehhez is hozzá kell szokni. Adj időt magatoknak, ne szegje kedvedet, ha kezdetben nem úgy sikerül valami, ahogyan te azt elvárnád. Magyarországi webshopban is lehet rendelni. Hőfokszabályzós, könnyű vele dolgozni, kényelmes, alkalmas precíz munkákra, 3 féle fejjel kapható. Nekem is ilyen van. Ne ijedj meg, a legtöbb esetben a működést jelző lámpa sajnos eldurran már viszonylag hamar, de ez nem befolyásolja az eszköz további használatát. Én a patkó fejű véget használat előtt nagyon (!!!) óvatosan meghajlítottam, hogy megfelelő szöget zárjon be a fej a munkafelülettel használat közben a kényelmes tartásért. Én ezt harapófogóval oldottam meg, nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire óvatosan tegyük ezt, különben rendelhetjük hozzá a pótfejet.

pirográf készülék

Számos további jó gép van a piacon, ám a fentiek a legelérhetőbbek kis hazánkban.

Apróságok, amik fontosak lehetnek

Próbafa

Ez egy olyan hasznos eszköz, ami nagy könnyedséget jelenthet a munkád során. Tökéletesen megfelel bármilyen natúr fadarab. Ha a pirográf nem érintkezik folyton a fával (vagy egyéb anyaggal), akkor nagyon felhevül. Még mielőtt újra hozzá érintenéd a díszítendő felülethez, érdemes a próbafához érinteni a fejet, hogy elvezesse a magas hőt, különben túlságosan megégetheti az alapanyagodat, ezzel krátereket, nem kívánatos foltokat létrehozva. Természetesen arra is alkalmas, hogy megnézd vele, mennyire erősen éget, de ez csalóka lehet az előbbi hatás miatt, illetve a más típusú fa miatt is.

Csuklótámasz

Az alap gépeknél a markolat és az égető fej vége messzebb van egymástól, ezáltal görcsösebben tartja az ember a készüléket és sokszor az optimális szöghöz -amit a fej a fával zár be – a levegőben kellene tartanunk a csuklónkat. Emiatt próbáld ki, hogy raksz a csuklód alá egy könyvet, ami megkönnyíti a pirográf megtartását. Sokaknak bejön.

Maszk

A pirográfia elkészítése során az égetéssel egészségre káros anyagokat lélegezhetünk be. Erősen ajánlott, hogy megfelelően védő maszkot használjunk, így megvédhetjük magunkat a káros hatásoktól. Főleg figyeljünk oda erre, ha nagy mennyiségben égetünk. Értelemszerűen minél sötétebbre égetjük a felületet, annál több égéstermék szabadul ránk.

Pirográfia első lépése: csiszolás

csiszolás

Ha megvan a pirográfunk, beszereztük a megfelelő alapanyagot és legszívesebben már bele is csapnánk a lecsóba, álljunk meg egy pillanatra, ugyanis érdemes a felületet megfelelően felkészíteni a munkára. Az erre fordított idő meghálálja önmagát, szebb végeredményt fogunk kapni és csak néhány perc plusz időráfordításról van szó. A csiszolást először durvább csiszolópapírral kezdem, 180-as jelölésűvel. Minél alacsonyabb a csiszolópapír számozása, annál durvább, szemcsésebb felületű. Második körben 400-as csiszolópapírral megyek át a felületen, így még simábbá varázsolom azt. Nem szükséges pont ugyanilyen számú papírokkal dolgozni, de a nagyságrend nem árt, ha megvan. A csiszolást a fa szálirányának megfelelő irányban végzem, ugyanis a szálazással merőlegesen csiszolva felbolyhosíthatjuk a fát, ami a pirográfia szempontjából nem szerencsés. Ha kellően simának érezzük a felületet, akkor készen vagyunk a csiszolással.

Minta

pirográfia minta

Saját dolgunk megkönnyítésére ajánlott az égetés előtt a mintát felvinni a felületre, így csökkenthetjük az égetés közbeni hibázás lehetőségét. Erre alkalmas népszerűbb technikák:

  • Felrajzolás szabad kézzel, grafit ceruzával. Minél halványabban, de még láthatóan rajzoljunk.
  • Minta kinyomtatása papírra és indigóval átmásolás. Célszerű grafitos indigót választanunk, mert ezt könnyebb kiradírozni szükség esetén, mint a tinta alapú hagyományos indigót. Ezt nehezebb beszerezni, mint a bárhol kapható hagyományos változatot, de nem lehetetlen.
  • Minta transzferálása.

Figyeljünk arra, hogy a mintát minél halványabban, de még látható erősségben vigyük fel. Ha később szükséges a minta kiradírozása, akkor így könnyebb dolgunk lesz.

Égetés

pirográfia

Nincsenek szigorú előírások a hogyant illetően, erre is érvényes az “ahány ház, annyi szokás” kijelentés. A vonalak húzása nem is feltétlen jelent kihívást, viszont általában az árnyalás már más tészta. Drótos fejű pirográf esetén a patkós véget használjuk. Ha Lidl gépünk van, akkor én a gömbölyű ceruzahegyre emlékeztető véget használtam, Toolcraft esetén a levél alakúval dolgozzunk. Az árnyalni kívánt területet a világosabb árnyalattal telibe égetem. Ezután a legsötétebb részét egy sávban kiégetem igény szerinti nagyságban ezzel a sötét árnyalattal. Így egy élesen elválasztott részt kapunk a világos és sötét között. A sötétebb résztől kiindulva ugyanazzal a hőfokkal gyors körkörös mozdulatokkal enyhítjük az élesen elhatárolt részt, ezzel összemosva a két árnyalatot. Addig ismételjük ezt, amíg egyenletes nem lesz az átmenet. Hőfokszabályzós géppel könnyebb ezt megoldanunk. Ha alapgépünk van, akkor a körözés gyorsaságával kell játszani és csak nagyon enyhén érintsük oda a területre a fejet, de semmiképpen ne nyomjuk rá a folyamat közben, különben nem tudunk egyenletes színt létrehozni.

Sötét területek

Ha egyöntetű sötét részt szeretnénk égetni, akkor az előbb felsorolt fejekkel magas hőfokon lassú mozdulatokkal körözzünk. Van olyan eset, hogy nem a körözés, hanem a fej egy irányba mozgatása vezet a kívánt hatáshoz. Sajnos nekem az alapgépekkel nem sikerült szépen égetnem az egyenletes sötét részeket, többek között ez is vezetett arra a döntésre, hogy beruházzak a komolyabb készülékre.

Ha nagy felületen szeretnénk sötét területet létrehozni, akkor “zsebsárkányt” hívhatunk segítségül. Ennek hivatalos neve szakácsfáklya és számos helyen be tudod szerezni. Van, aki keretet is ezzel szokott égetni a képnek. Ha teheted, menj ki vele a szabadba, mert égett szag lesz közben. Ezzel matt felületet nyerünk, viszont amit pirográffal csinálunk, az fényes, a fény játéka kihozhatja ezt a különbséget..

Betűket égetni a véső alakú vagy hurkos fejjel lehet. Fokozottan érvényes, hogy használjuk a próbafát, mert nagyon elrondíthatja a munkánkat, ha túlzottan odapörkölünk neki. Ebből kifolyólag hőfokszabályzós géppel csak 400 fok körüli hőmérsékletet használjunk.

A pirográfia színezése

Van, akinek a tiszta pirográfia az igazi, én azonban szeretem a színes darabokat is mindaddig, amíg a színek kiegészítésként funkcionálnak és nem a főszerepet kapják. Számos anyaggal lehet színezni a fát a különböző hatások elérése érdekében. A színezett fánál fontos, hogy adjuk meg a kellő felületkezelést a végén a munkánk tartóssága érdekében.

A vízfesték nem fedő festék, ezért a fa mintázata látszani fog a festett rész alatt. Bő vízzel dolgozva egészen halványan tudunk festeni és könnyű összemosni a színeket. Nagyon hatásos, ha a színeket csak érzékeltetni szeretnénk és nem a határozottság a cél. Szárítsuk ki a fát, mielőtt a végén zárjuk a pólusokat.

Akvarell ceruzával is lehet dolgozni rá. Használhatjuk vízzel elmosva vagy anélkül. Mivel a fa felülete nem homogén, ezért előfordulhat, hogy az apró résekben megtelepedik a festék és így nem lesz egyenletes a végeredmény.

Az akvarell filc erős színezésre alkalmas. A filc kialakítása miatt vonalazásra, pontozásra, apróbb minták festésére is alkalmas. Gyakorlatilag úgy használjuk, mint a filctollat. Színek összemosására kevésbé alkalmas.

mandala

Az akril festék fedőfesték, ami azt jelenti, hogy nem fog látszani a fa mintázata a festett terület alatt. Ugyanúgy lehet használni a festéket, mintha vászonra festenénk. Száraz ecset technikával nem adunk vizet a festékhez, hanem annak eredeti állagában kenjük a területre, így erős lesz a színünk. Használhatjuk vízfestékszerűen is bő vízzel, de a fedés miatt nem lesz ugyanolyan hatású.

Kiemelés fehér színnel

macska pirográfia

A legtöbbször fehéret használunk a mű egyes részeinek kiemelésére. Ez történhet fehér színes ceruzával, akril festékkel, zselés tollal, lakkfilccel. Ezek különböző tulajdonságaik miatt más-más végeredményűek lesznek. Színes ceruza tökéletes olyan munkákhoz, ahol egy kis természetes csúcsfény szükséges, pl. portrék esetében a bőr fénylő részeinek kiemelése. Az akril festékkel óvatosan kell bánni, mert nagyon feltűnő lesz az eredmény, tökéletes például pontozásra, mondjuk egy mandala esetén. Ugyanerre a lakkfilc is alkalmas, de ezek hegye vastag szokott lenni, igazán vékony vonalakat nem tudunk húzni vele. A zselés toll alkalmas a vékony és egyenletes vonalak rajzolásához, állatok bajszához például jó megoldás lehet.

Záró réteg

A megfelelően felvitt végső felületkezelés meghosszabbíthatja munkánk élettartamát. Sokféle lehetőség létezik, ám azt kell mondjam, hogy a pirográfia szempontjából nem létezik tökéletes megoldás. A döntés az alkotóé, hogy milyen hatást szeretne elérni. Mindig záró lépésként dolgozzunk vele, ne az égetés előtt vigyük fel.

Olaj

Az olaj mélyen beszívódik a fába, eltömíti a pórusait, így védi azt hosszú távon. Van, aki lenolajat, babaolajat, paraffinolajat vagy direkt ilyen célra kapható, akár étkezési eszközökre is használható olajat használ. Olyanról is tudok, aki simán napraforgó étolajat használ, de eléggé megosztó a vélemény róla, valaki idővel büdösnek érzi az avasodás miatt, míg más nem veszi ezt észre. Az olajok általában sötétítik és sárgítják a fát, valamint kiemelik annak erezetét.

Lakk

A lakk védő bevonatot képez a fán. Szerintem spray formában a legegyszerűbb használni. Oldószeres, tehát ajánlatos kültéren dolgozni vele. Előfordulhat, hogy az első réteg után durva tapintásúvá válik a felület. Ha ez zavaró, akkor nagyon finom csiszolópapírral fel lehet csiszolni és újra lefújni, így simább érzetű lesz. Ha színezed is az alkotást, akkor ez a legjobb módja a zárásnak, mert nem fogod az ecsettel elmaszatolni a színt. A hátoldalt is mindig lakkozni kell, hogy ott se tudja kikezdeni a nedvesség a fát, ami deformálná azt idővel.

Ecsettel, hengerrel felvihető lakk is használható, de nehezebb eldolgozni úgy, hogy egyenletes legyen a végeredmény. A fényes lakkot én azért nem szeretem, mert a fa elveszti a természetes hatását. A matt lakkal az volt a bajom, hogy hagyott maga után egy nem kívánatos fehéres, opálos réteget. A selyemfényű kivitelt találtam még a legjobbnak a kipróbáltak közül.

A lakk hátránya az, hogy a világosabb tónusokat halványítja, a sötétebbeket pedig sötétíti. Ez egy portrénál kifejezetten hátrányos lehet, hiszen sokáig elszöszmötöl vele az ember lánya, hogy aztán lebutítsa a munkáját a lakk. Kisebb mértékben, de szintén sötétíti a pirográfia alapját képező fát.

A pávás kép olajjal átdörzsölt, a portré pedig ecsettel felkent, vízbázisú matt lakkal kezelt pirográfia. Szépen látható, hogy az olaj mennyivel jobban kiemeli a fát.









Bízom benne, hogy összeállításom értékes információkat tartalmazott számodra és segít a kezdeti nehézségeken átlendülni. Ha kérdésed van, fordulj hozzám bizalommal, a legjobb tudásom szerint megválaszolom azokat.

Ha tetszett a bejegyzés:

12 thoughts on “Pirográfia tippek, tanácsok kezdőknek”

  1. Nagyon érdekel ez a technika, alig várom már, hogy elkezdjem, de nincs műhelyem. Kérdésem, mennyire lehet zárt, illetve lakótérben csinálni, gondolom némi égett szaggal jár.

    1. Kedves Adrienn!

      Örülök, hogy kipróbálod ezt a nagyszerű technikát, szerintem nem fogsz csalódni. Az ideális az, ha szabadtéren égetsz. Sajnos nekem sincs még lehetőségem másra, így én is a lakótérben ténykedek. Ha sötétet égetek, akkor azért szokott egy kis probléma lenni a szagokkal, ami szellőztetéssel orvosolható. Világosabb árnyalatok égetésénél a családom még nem panaszkodott.

  2. Szia! Csak most kezdtem el kipróbálni a karácsonyra kapott gépem. Kicsit magasan kell fognom. Jól látom, a képeken, parafadugót húztál rá? Lehet ilyet? Jó lenne lejjebb fogni. Köszönöm 😊

    1. Kedves Timi!

      A Brenn Peter Junior gépen gyárilag van rajta a parafa. Ennek a fajtának a hegyhez közelebb van a markolata, ezért alkalmasabb precíziós feladatokra. Ha kényelmetlen a gépedet magasan fogni, próbáld megtámasztani közben a csuklódat valamivel. Sok sikert kívánok az alkotáshoz! 🙂

  3. Szia! Érdekelne hogy melyik webshopokban lehet fákat vásárolni, amelyeket említettél☺️

    1. Kedves Lili!

      Elnézést a kissé késői reakcióért.
      Régebben nagyobb tételben vásároltam be rétegelt lemezekből és tömörfa darabokból, ez a webshop sajnos már bezárt. Azóta mostanában nem rendeltem sehonnan, így sajnos nincsenek naprakész információim. Egy időben ajánlották a Bauhaus rétegelt lemezeit, ha fel tudod őket darabolni, érdemes személyesen megnézni vagy facebook pirográf csoportokban tudnak segíteni ezzel kapcsolatban.

      1. Szia, szeretnék érdeklődni, platánfa szeletre mennyire könnyű pirográffal írni, rajzolni? Köszi Marcsi

        1. Szia!

          Sajnos nem ismerem, hogy a platánfa szelet milyen tulajdonságokkal bír, ezért nem tudok erre válaszolni. Azt javaslom, hogy próbáld ki, aztán oszd meg velünk a tapasztalatodat! 🙂

  4. Drégelyvári Istvánné

    Szép estét. Én évek óta használom ezt a technikát de nem tudom igazán hogy hogyan is használjam a gépet….sok dolgot készítek de pl árnyékolást nem is merem használni…. esetleg nagyon lelkes kezdőknek nincs videó? Vagy nem segítene privátba akár Messenger videón?
    Köszönöm szépen válaszát

    1. Youtube videókat tudok ajánlani, rengeteget lehet tanulni onnan. A keresőben “pyrography shading” szavakra rákeresve hasznos videók jönnek fel a témában, angol nyelvtudás nélkül is el lehet lesni egy-két hasznos technikát. Sajnos nekem nincsenek ilyen jellegű videóim.

  5. Üdvözlöm!
    Azt szeretném megkérdezni, hogy a kérges falap nem dobja-e le a kérget egy idő után?
    Köszönöm a választ és ezt az írást is 🙂

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük